Kovács Sándor Tibor
Kovács Sándor Tibor
Menü
 
Fotótár (Lepkefotók)
 
Grafikák
 
Írásai
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók száma
Indulás: 2007-04-19
 
Ördögöm van

 

ÖRDÖGÖM VAN

 

 

A filmgyár 1987-ben pályázatot hirdetett "Küldjön egy

történetet" címmel. A művészeti zsűri a három írásomat

külön díjjal jutalmazta. Ez a három történet egyike.

 

 

 

Az utolsó Koronámmal fizettem a taxisnak, a visszajáró aprót sem kértem. Úgy éreztem, hogy egy korszak lezárult abban a pillanatban, amint a pályaudvaron kiszedtem a csomagjaimat a kocsiból. Kissé bizarr volt számomra a látvány, hisz itthon a taxi mindig valamilyen demokratikus autócsoda volt akkoriban. Ott, Stockholmban a bérkocsik a legkülönfélébb márkákat képviselték, amíg mi Moszkicshoz, meg Volgához szoktunk. A Merci koránt sem higgadt, északi tempóval kifordult a Centrál-pályaudvar elől, miközben két bőröndömmel bevonultam a váróterembe. Villámgyorsan az elrendezett dolgaimra gondoltam, sorjában, ahogy azt rendszerint tettem, ha dolgom végeztével egy város elhagyásakor hazakészültem. Három hét ebben a hideg városban mindenkit próbára tesz, hát még egy magamfajta balkáni jövevényt! Január 17-e volt, tél közepén jártunk. Sokat csavarogtam, sok mindent megmutatott szép, szőke, kedves kalauzom. Ezért is örültem, hogy megismerhettem Európa legcsodálatosabb, de nekem leghidegebb városát. Alkonyatkor még végigmentem a Götgatanon, ahol úgy átfagytam, hogy nagyon tudtam értékelni a kellemesen meleg váróterem varázsát. Este hét volt, a vonat érkezését 19:O5-re írta a menetrend. Alig voltak várakozók. A svédek nem nyüzsgő emberek. Vasárnap este inkább nem mozdulnak ki. Egyébként is mínusz húsz fokot mutatott a szemközti téren az utas tájékoztató transzparense, amint a kavargó hózápor együtt forgott vele.

Repülővel, a helsinkii járattal érkeztem Svédországba, Prága, Berlin, Koppenhága, Stockholm leszállásokkal, de saját kívánságomra az igazgatóm engedélyezte a vonattal való hazatérésem, meg volt elégedve az utam eredményével. Még két napot kaptam Koppenhága megtekintésére is. Az volt utam első állomása.

 

Észak Velencéje szép volt, jó volt, de a lábam már egy kissé a vonaton volt.

A forgalmi iroda elnézést kért minden kedves utastól, mert a vonat késni fog egy percet. Más világ! Némán bámultam egy kis csoportot, diákok lehettek. Alig szóltak egymáshoz, de nagy egyetértésben viseltettek egymással. Minden mozdulatlannak látszott, csak az utas tájékoztató forgó-lapos adattáblácskái éltek újra és újra.

A vonaton, sötétlila fények segítettek a helyemet megkeresni, miközben az utasok legtöbbje aludt, vagy legalábbis a szemüket rebbenés nélkül csukva tartották. Az én mércém szerint már délután három óta este volt, miért ne aludhatnának. Hosszú út áll még előttem, nem könnyű végigülni a Stockholm-Koppenhága-Berlin-Prága-Budapest utat. Ebből Koppenhágáig is több mint ötszáz kilométer volt előttem, gondolhattam, hogy csak hajnalban érkezem. Sok óra unalom, hisz olvasni sem lehetett, nem kívánatosak a vagonban alvó emberek közt az olvasásra alkalmas fények. Gyerekkorom háborús élményeire, a napokig tartó utazásokra emlékeztettek az ajtók fölötti lila lámpák. A félhomályban figyeltem az téli tájat, de a hóesésen kívül szinte alig láttam valamit. A kilométert jelző oszlopok sűrűsége alapján néha úgy kétszáznak saccoltam expresszünk sebességét. Két villanymozdonyt kapcsolnak minden távolsági vonatra, mert a menetrendet tartani kell.

Elaludtam! A kalauz ébresztett ájulásszerű álmomból. Miután látta amit látnia kellett a jegyemen, az előttem lévő ülés háttámlájának zsebébe tette kis paksamétám. Nemsokára a komphoz érünk, a dán határhoz, Warnemündébe, nem keltenek fel, ha a komphajó személyzete ellenőrzi a papírokat. Bevallom, kissé félve egyeztem bele, de mivel mindenki így tett habozás nélkül, a bizalom elvén, ezt kellett tennem nekem is.

A kompnál némi bonyodalmak voltak, nem fért fel minden nemzetközi kocsi, összevonták az utasokat három kocsiba. Hatszemélyes kupéba kerültem egy meglehetősen vidám társaságba. Két svéd lány ült az ablaknál, mint később megtudtam, barátnők. A szemközti ülésen egy amerikai egyetemista lány ült irigylésre méltó közvetlenséggel, szinte tüntetve, hogy lám ő itt az egyetlen színes bőrű, ráadásul csinoska. Téli szabadságát töltötte Svédországban. Jobbján egy keletnémet fiú, aki "idegenbeszakadt" néhány éve, de nem volt képes megszokni a hontalanságot, a svéd mentalitást, inkább haza indult. Teljes tudatában volt annak, hogy otthon kanassza járás‚ börtön, meg hátrányos megkülönböztetés várja, de elszánta magát mindenre. Nevetgélések közepette néha azért neki is voltak felszabadult pillanatai.

Akaratom ellenére hamar a társaság középpontja lettem. Tetszett a kis társaságnak, hogy magyar vagyok, és hogy Balkán a hazám. Igyekeztem meggyőzni őket, hogy Balkán még délebbre van, de mi haszna; nem találtam kellő meghallgatásra. Másfél órát töltöttünk együtt, mialatt megettünk minden maradék házikolbászom, elfogyasztottuk az Apámtól kapott "háziszőttes" körtepálinkát. Az amerikai  kivételével mindenkinek ízlett a magyaros kiállítású étrend.

Koppenhágában kiszálltunk, ki-ki a maga módján búcsúzott. A német fiú csak két szót mondott csendesen: >bis dann<. A helyzetéből adódóan tudtam, meg nyilván ő is, hogy nem gondolhatta komolyan. Sajnáltam a sorsáért, és egyben irigyeltem bátorságáért. Hiába a világ minden csodája, ha az embert megérinti a honvágy, az elől többé nincs menekvés. Ezt nem hiszik, akik nem voltak ilyen helyzetben.

Az amerikaival együtt kerestünk szállodát. Bejelentkeztünk. Ő három napot, én kettőt jelentettem a recepciósnak.-

Már világosodott. Gyors zuhany, reggeli, alvás. Délfelé elváltunk, más-más lévén érdeklődésünk középpontjában és természetesen mások voltak a lehetőségeink is. Én egy térképpel nyakamba vettem a várost. Loholtam, mint egy vadászkutya utcáról-utcára. Arcomra kínos mosoly fagyhatott. Mínusz 17 fokban, erős északnyugati szélben, verőfényes napsütésben, meg mindenfelé eltakarítatlan hókupacok vakításától alig lehetett valamit látni. Arcom minden izma görcsben állt a hunyorgástól, és a hidegtől. Néha egy-egy árnyas utcán, vagy sötét kirakat előtt megálltam, pihentettem kínmaszkomat, hogy aztán minden folytatódjék. A város egész más lelkületű volt, mint Stockholm. Itt sokkal nagyobb volt a nyüzsgés, a tömeg összetétele is egészen más volt. Talán oly nagy volt a különbség, mint Pest és egy olasz nagyváros között. A levegő elviselhetetlenül telített volt azzal az iszonyúan büdös, fejfájást keltő és mindenen áthatoló benzingőzzel, vagy kipufogógázzal, ami a komoly szél ellenére sem tisztult valamelyest elviselhetőbbre.

Akkor volt az egész Európán átsöprő pornó divathullám, aminek a központja épp Koppenhága lett. A híres skandináv prűdség annyira átcsapott a másik végletbe, hogy a bennszülöttek is ijesztő méretűnek tartották. Mindenfelé csodálatos nyomdatechnikával készült művészi képektől a mai értelemben vett kemény pornóig az átmenet minden árnyalata megtalálható volt az újságárusok standjától  kezdve az éttermek ablakain, presszók bejáratain, filmreklámok óriás plakátjain, a csemegeboltok kirakatain át a metrólejárókig mindenhol, elképesztő mennyiségben.

A nagy kavalkádban igyekezetem teljesítőképességemen túl is mindent megjegyezni, a látványosabbját lefotózni, de hamarosan be kellett látnom, hogy ez teljességgel lehetetlenség, így hát megadtam magam. Amint támolyogtam könyvtártól katedrálisig, kilátótól tengerpartig, egyik utcából a másikra, kirakattól kirakatig, a késő délutánban, egy péküzlet előtt végre megálltam. Szemet gyönyörködtető kiflik és számomra ismeretlen  alakú és nagyságú kenyerek kínálták magukat. Eszembe jutott egy jelentéktelen tény. Reggel óta egy falatot sem ettem. Márpedig, ha a kenyérről jutott eszembe és nem a gyomrom figyelmeztetett, akkor nem lehettem olyan farkaséhes. Gondoltam, várok még az ebéddel, hisz enni Pesten is tudok.

Amint elmerengtem, néhány másodpercre az ajtón felejtettem a tekintetem. Méteres Kodak-reklám mosolygott rám, élethű, színes eredetiségében. Egy ivarérett, női nemi szerv tökéletesen kidolgozott repróját lengetett a huzat, ahogy az ajtó kinyílt.

Ez megszabadított fantáziám villanásaitól. Egy sietős alak csukta az ajtót, majd az úttest felé indult hanyagul, csak úgy toronyiránt, át a túlsó oldalra. Arca ismerősnek tűnt, de nem hittem a szememnek, úgy tudtam, hogy Ő meghalt. Sok időm nem volt, hogy magammal megtárgyaljam a látomást, hangosan utána szóltam: Géza! A siető úr megállt, egy pillanatra csak maga elé, a földre bámult, de nem fordult meg. Megint megszólaltam: Géza!

Erre megfordult, nézett mint egy élettelen tárgyat. Arca vöröses volt az utcát hosszában bevilágító, lenyugvó nap sugaraitól. Bólintottam, és már biztos voltam, hogy nem tévedek. Csakis Ő lehet. Elindultunk egymás felé. A bolt ajtajától talán egy méternyire találkoztunk. A váratlan találkozás láthatólag nagy zavart okozott fejében, de mindjárt meg is szólalt rekedtes-fátyolos hangján. Igen, Géza vagyok, de te ki vagy? Nagy diadal suhant át elcsigázott, városnéző lényemen, miközben akaratlanul valamiféle barkóbába kezdtünk. Mondtam: Budapest. Ő a fejét rázta. Megint én: Mátyásföld. Semmi! Huszár utca. Semmi reakció. Végül gyerekkori becenevem mondtam: Koxi. E szó hallatán némán magához ölelt, szorított-szorított, míg a sapkám le nem esett. Akkor megeredt a nyelve, mondta ami eszébe jutott, kérdezett mindenről és mindenkiről. Nem telt el talán csak négy öt perc, amikor üvegkopogást hallottam, de utólag emlékeztem, hogy az már a második jelzés volt. Amint a péküzlet felé néztünk, a kopogás irányába, az ablaknál kicsinyke ember integetett, hogy menjünk oda. Géza belépett a boltba, valamit mondott, majd engem is behívott. Bemutatott a kisembernek. Még beszéltek egy-két mondatot, elmondta, hogy ki is vagyok én valójában.

A kis ember kínai volt, aki a világháború alatt egy amerikai személyhajón dolgozott; szakács volt. Torpedótalálatot kaptak a dániai partok közelében, oda menekültek. Azt már akkor tudta a vöröskereszttől, hogy a családja egyetlen tagja sem élte túl azt a nagy bombatámadást, amit úgy mesélt, mintha természetesen arról nekem is tudom som lenne, így nem volt miért hazamennie. Dániában maradt szerencsét próbálni. Megnyitotta péküzemét és azóta közkedvelt termékeivel szerves eleme lett a városnak. Sokan megkedvelték rizslisztből készült termékeit, Őt pedig a természetes köztisztelet övezi. Gézát már nagyon rég ismeri. Látta, hogy nem mindennapi találkozás, aminek tanúja volt, ezért is hívott be minket, hogy ne a hideg szélben beszélgessünk.

Géza elmondta, hogy az 56-os események után el kellett mennie, amiről én nem is tudtam. Igaz, hogy Ő egy évvel feljebb járt a gimiben, egymással nem sok dolgunk volt. Egyszer-kétszer megcsavargatta a kezem, meg egyszer elvette az uzsonnámat, de ennyi év távlatából mit számított ez már.

A tengerészethez került, bejárta a világot, miközben otthon édesanyja, akivel élt, elhunyt. Bátyja is kivándorolt, utolsó hírt Szumátráról kapott róla; hogy meghalt. Semmi kapcsolata nem maradt a hazával. Itt él portugál feleségével, és két fiával. A beszélgetést Ádám-Évánál kezdtük, de véget nem érő szószátyárkodásunkat fél-beszakította Lin úr. Az nap este, mint általában minden hétfőn, kis összejövetelt tart. Minden kötöttséget mellőzve, nyugodtan menjünk el hozzá. Ne vigyünk semmit, a fontos az, hogy mindketten elmenjünk. Géza sem volt még a lakásán, de a címét tudta.

A nap lement, elköszöntünk, Lin úr is bezárta a boltját. Este fél nyolckor a szálloda halljában találkoztunk. Géza értem jött!

Az ajtócsengő szolid kínai dallamtöredék, mert hát milyen is legyen egy igazi kínai ajtaján, bentről zenefoszlányt engedett felismerni az utca zaja. Kis vártatva megjelent színes, majdnem földig érő köntösében és egy kínait megszégyenítő udvarias ceremóniával betessékelt minket egy szekrénybe, ahol levetettük kabátunkat és cipőinket. A szekrény másik oldalán egy újabb szekrényben találtuk magunkat. Utólag ezt már nem neveztem szekrénynek, de abban a pillanatban az volt a benyomásom. Ebben második cellában kaptunk egy-egy kis süteményes tányért, azzal vonultunk be abba a nagyméretű cellába, ahol már többen voltak és különféle testhelyzetben zenét hallgattak. Abban az elvarázsolt kastélyban bárhova is mentem, mindenhol azt a finom zenét hallhattam. Lin úr imádta a dzsesszt. Éppen az egyik legkedvesebb dallamát hallottuk Dave Brubek quartettjének előadásában. A lakás, vagy nem is tudom, hogy minek is nevezhetem, sehogyan nem nevezhető szokványosnak. Azt találtam mondani az előbb, hogy elvarázsolt kastély benyomását keltette. Volt egy nagy, hatoldalú szoba, amelyből körül  kisebb, ugyancsak méhsejt alakú helyiségek nyíltak, ajtók nélkül. Minden cella más-más színű tapétával volt borítva. Az  egyik fehér, egy másik püspöklila, a harmadik vörös, aztán égszínkék; összesen kilenc vagy tíz. Ajtók helyett brokát függönyök, félig oldalra kötve. Amilyen színű a cella fala, olyan a függöny is. Minden cellában 2-3 szék, vagy egyéb ülőalkalmatosság. Némelyikben kanapé és puff. Valamennyiben volt egy kicsinyke asztal is, amire le lehetett tenni az első cellában kapott tányérkát, amit időnként a házigazdakínálta tálról fel lehetett tölteni apró süteménnyel. A vendégek fiatalok voltak, legtöbbjük egyetemista.

Körüljárva az egész méhkaptárt, első pillanatban megrémültem. Hallottam én már mindenféle "összejövetelről, aminek a vége mindig valamilyen bachanália, meg narkó, esetleg társas sex. Ezt azonnal meg kellett mondanom Gézának, miközben majdnem szemére vetettem, hogy miért kellett ide eljönnünk. Hamarjában megbeszélte vendéglátónkkal aggályomat, aki nem kis fejcsóválás teátrális nevetgélés közepette megnyugtatott. A társaságból többen is elmondták, hogy évek óta járnak Lin úrhoz, csakis zenét hallgatni. Valamennyien kedvelik a jó dzsesszt, többen maguk is művelik. Így hát megpróbáltam felengedni, ami annyira sikerült, hogy majdnem éjfélig maradtunk. Készülődés közben Lin úr odajött és megköszönte azt az élményt, amiben része volt, amikor ott a boltjánál találkoztunk, és hogy megtiszteltük látogatásunkkal. Mi a vendéglátását és azt a felejthetetlen estet köszöntük, amivel a rendhagyó lakása lepett meg. Azt mondta, hogy holnap, mielőtt elutazom, úgyis ott kell elmennem az állomásra, feltétlen menjek be az üzletbe. Szeretne adni valamit! Valami olyan dolgot, ami mindig emlékeztet majd erre a találkozásra. Őt annyira meghatotta, megindította Gézával való találkozásom, hogy szeretné azt egy jelentéktelen ajándékkal megörökíteni. Én megígértem a másnapi látogatást. Elbúcsúztunk!

Géza a szállodáig kísért, tőle végleg elbúcsúztam. Bevallom elég vacak érzés egy olyan elköszönés, aminek tudván nincs folytatása. Fogadkozások, címcserék és minden, ami ilyenkor szokványos, közben tudja az ember, hogy ezt aligha meg tudja tartani.

A hosszú nap után fáradtan roskadtam ágyba. Álmomban ismét Linnél jártam, a méhsejt palotájában és nagyon felszínesen aludtam. Többször gondoltam arra az ajándékra, amit még meg sem kaptam. Egyre erősödött bennem a kíváncsiság, végül teljesen felébredtem és felkeltem. A reggelit sem vártam meg, még sötét volt, mikor újra városnézésre indultam.

A vonatom 16:25 kor indult Warnemünde felé, addig nagyon sok időm volt. Utoljára a kikötősort jártam végig, megcsodálva a kis csatornákba beúszó óriás tengerjárókat, a szétnyitható hatsávos közúti hidakat és mindent, ami újdonság volt számomra. Pokolian elfáradtam, mire úgy három felé eljutottam Lin úr mosolygós rizscipóihoz. Amikor megpillantott az ablakon át, nyomban elém jött, betessékelt, kérdezés nélkül teával kínált. Nem tagadom, nagyon jólesett. Majd belibbent a raktárba, ahonnan néhány percnyi matatás után kezében egy kalapdobozzal jött elő. Megkerülte a pultot és talán úgy három méternyire, a bolt közepén megállt. Feszült pillanatok!

„Ezt ígértem tegnap, most odaadom”. De megígértette velem, hogy csak akkor bontom ki, ha a vonatom már elindult. Egy névjegykártya kíséretében átadta a rejtélyes csomagot. Azt mondta, hogy a világon bárhol járok és a dolgaim nem úgy mennek ahogy szeretném, esetleg bajba kerülök, ezen a telefonon jelentkezzek, tud és fog segíteni. Népe, illetve barátai az egész világot lakják. Aztán egy kínaihoz illőn meghajolt néhányszor és visszavonult a pultja mögé. Én pedig, mint valami koldus, vagy inkább tébolyult, álltam a meglepetéstől és a viszonozhatatlan helyzettől dermedten, majd ünnepélyes bólintgatások közben, lassan távoztam.

A lenyugvó nap utolsó sugarait fitogtatva festette pirosra az eget,  amitől minden és mindenki enyhe pírt öltött, még az úttest is földöntúlivá változott. A pályaudvar homlokzatát pedig egyenesen pirosra festette, amikor két bőröndömmel meg a sejtelmes-varázslatos csomagommal utazni megjelentem. A csarnokban hippik randalíroztak, bosszantva a vasúi személyzetet, molesztálva a közönséget. Itthon, Budapesten akkor még ez a jelenség nem volt ismerős. Zajlott az élet. Közvetlen mellettem egy házaspár veszekedett félhangosan. A nő valamit venni akart, mire a férfi jól összeszidta, hogy miért nem vett kölnit tegnap Hansennél, mikor árleszállítás volt. „Miért vagy olyan hangos? Nem vagyunk egyedül!” Erre a férfi: „úgysem értik”. És mindezt magyarul.

Mire a vonat beállt, teljesen beesteledett. Nagyon lassan telt az idő. Egyre csak a kalapdobozon járt az eszem. Miért a vonat indulása után szabad csak megnéznem?

Voltaképp már rég megnézhettem volna míg a vonatot vártam, de Lin úrnak megígértem, hogy előbb nem csomagolom ki, hát ki kell bírnom egy kis lelki gyakorlatot.

Elég sokan szálltak fel, a vicinális-szerű rövid vonatra, de szerencsére nem ült mellém senki, nyugodtan foglalkozhattam a dobozommal. Elindultunk! Meglehetősen gyér világítás mellett és nagyon türelmetlenül láttam neki, hogy felfedezzem az elmúlt nap leghatalmasabb talányát, a galambszürke kalapdoboz tartalmát. Az is megfordult a fejemben, hogy talán valami bombát szorongattam délután óta oly lelkesen, de ezért az ötletért később nagyon is restelltem magam. Szóval a zsinór után levettem a doboz tetejét, de egy selyempapír göngyöleget láttam csupán. Megtapogattam, hátha az alakja közelebb visz a felismerés izgalmas valóságához, de az sem segített. Tovább bontogattam a számomra semmit nem mondó papírgombócot, mire az váratlanul az ölembe pottyant, mert a papír elszakadt. A másodperc töredéke alatt utánakaptam, hogy le ne guruljon a padlóra, de egy olyan hatalmas rándulást, vagy villámcsapást éreztem a sarkamtól a fejem búbjáig, hogy fájdalmamban majdnem elejtettem féltett kincsemet. Kellett néhány másodperc, míg az első reflex, talán az iszonyat, vagy a döbbenet fájdalmas határánál sokkal erősebb reflexe lecseng és látomásom élményét újrarendezhettem, és megnézhettem az ölemben heverő valamit. Akkor regisztráltam a kegyetlen valóságot, hogy egy valódi, zsugorított emberfejet szorongatok, egy igazi zanzát. A kétöklömnyire zsugorodott fejen alig fért el a rettenetesen fekete, kusza hajbozont. Szegény ördög egy újquineai lehetett, aki bizonyos, hogy nem azért jött e kerek világra, hogy egy szerencsétlen magyar ördöge lehessen.

Hónapokig tartott, míg megbarátkoztunk.

 

 

 

Zárszó.

 

Lin úrral tartottam a kapcsolatot: évente küldtünk egymásnak Karácsonykor üdvözletet. Az ötödik évben nem kaptam lapot. Levelemre sem jött válasz. Ki tudja mi lett a sorsa annak az embernek, aki idegen létére kitörölhetetlen közelségben marad az amúgy is nosztalgikus lényemhez?

 
Jordánia
 
Dél-Afrika
 
Tunézia
 
Himalája
 
Tajvan
 
Linkajánló
 

Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Egy Blog az Én világom. :) Gyere és nézz be ha érdekel, az Online Játékok leírása, csináld magad dolgok, stb...    *****    Ön internet szolgáltató? Nem talál céget aki javítaná az elromlott hálózati, mikrohullámó eszközeit? Katt ide!    *****    Se kép, se hang? Hozza el, megjavítjuk! LCD TV, Inverteres hegesztõ, Mosó- Mosogatógép, és sok más. Garanciával!    *****    Elromlott? Mi megjavítjuk! Ipari és háztartási elektronika javítás! Garanciával. Elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Rendeld meg:Születési,elõrejelzési,párkapcsolati,fogamzási,hold horoszkóp,biotérkép.Ingyen konzultáció mindenrõl!Várlak!    *****    Keresek jó humorú szerkesztõ társat készülõ ZENÉS KABARÉ MÛSOROMHOZ    *****    Rendelj születési horoszkópot és ajándék 3 éves elõrejelzés,valamint ingyenes konzultáció az ajándékod. Várlak kattints!    *****    Iván és Sára kattttttt!!!!!!!!!!    *****    Erotika az állatövi jegyekben    *****    A szerelem karmája a horoszkópban    *****    Születési horoszkóp,ajándék 3 évi elõrejelzéssel,ingyenes konzultációs lehetõség, telefonon,messengeren,skypeon! Várlak!    *****    Kihagyhatatlan asztrológiai megrendelések, olvasmányok, szoftverek, ezoterikus témák sokasága vár az oldalamon. Várlak!!    *****    Vanessa Hudgens - Magyarország egyetlen mûködõ az egykori Szerelmes hang jegyek sztárjával foglalkozó oldala!    *****    A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG